2012. június 9., szombat

Sült csirke juhtúrós-mángoldos lepénykével, rukola salátával

A házi csirkéhez most friss házi zöldségeket is kaptam, egyenesen a nővérem erkélyéről. A rukola és a mángold mind friss szerzemény, a mángoldból én vagyok az a szerencsés, aki elsőként ehetett belőle.

Sült csirke juhtúrós-mángoldos lepénykével, rukola salátával


A sült csirkét a lehető legegyszerűbb módon készítettem el. Sóztam, borsoztam, tepsibe tettem, mellé fokhagymát szórtam, 1-1,5 óráig sütöttem a forró sütőben.

Juhtúrós-mángoldos lepényke

Ezt a lepényt csakapuffin blogjából mentettem el hónapokkal ezelőtt, és a megfelelő alkalmat vártam. A receptet egy az egyben a fent leírt módon készítettem, annyi különbséggel, hogy hozzátépkedtem a friss mángold leveleket. Kicsit színesebb, gazdagabb íze lett. Legközelebb megpróbálom több juhtúróval, kevesebb túróval is (a juhtúró íze nem nagyon érződött ki).

Rukola saláta

A salátához használtam friss paradicsomot és aszalt paradicsomot apróra vágva,  jégsalátát és rukolát összetépkedve. Az öntetettel kísérleteztem kicsit, egy olyan saláta öntetemet próbáltam reprodukálni, amit a kedvenc kávézómban titkos recept alapján készítenek. Most ez került bele: 2-3 ek. olívaolaj, 2 ek mustár, 1 ek. majonéz, 1 ek.tejföl, 2 ek. víz (az állaga miatt).


Read More

2012. június 7., csütörtök

Epres mascarponés torta sütés nélkül

Ez az édesség már évek óta a repertoáromban van, idényenként változó gyümölcsökkel. Készült már narancsos, kivis, őszibarackos változatban is, de nekem az epres ízlik a legjobban. Az alap ötlet egy őszibarackos tortából származik, de a sok gyakorlás közben már kialakítottam a saját verziómat.

Epres mascarponés torta sütés nélkül


Hozzávalók:
20 dkg teljes kiőrlésű vajas keksz összetörve
10 dkg vaj megolvasztva
25 dkg mascarpone
1 dl sűrű görög joghurt
1 dl habtejszín
1 zacskó zselatin
3 ek. nádcukor
30 dkg eper

Elkészítés:
Az összetört kekszet az olvasztott vajjal összekevertem, majd a tortaforma aljába egyengettem (a kezemmel, vagy egy kanállal). A mascarponés részhez a tejszínt felvertem. A zselatint fél deci vízben melegítettem (nem szabad felforralni, csak felmelegíteni), félretettem hűlni. A mascarponét a cukorral, és a joghurttal összedolgoztam, amint a zselatin langyos lett, hozzákevertem azt is. A végén a tejszínhab, és az apró eperdarabok jönnek. Egy éjszakát a hűtőben kell pihentetni.

24 óra alatt egy morzsa sem maradt belőle...:)

Read More

2012. június 2., szombat

Epres-mandulás clafoutis


Az eper savanykás édessége a pite puhaságával nagyon jó párost alkot...
Nem is ragozom, igazi expressz finomság ez.


Epres mandulás clafoutis

Hozzávalók:
40-50 dkg eper
3 tojás
4 ek. tönköly fehérliszt
4 ek. tönköly teljes kiőrlésű liszt
5 ek. eritritol (vagy más cukor, de másból kevesebb is elég)
2 dl tejszín
3 dl tej
1 marék szeletelt mandula

Elkészítés:

A tojást összekevertem a cukorral (itt:eritritollal), kanalanként adagoltam hozzá a liszteket, és a tejszínt, tejet. Amikor ez kész, egy piteformába öntöm (nekem egy nagyobb, és egy kisebb fodros szélű pite forma telt meg). Beleszórtam a darabokra vágott epret, és a szeletelt mandulát a tetejére.
Read More

© Tejeskávé, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena