2012. július 28., szombat

Sajttorta diós alappal

Korábban említettem már, mennyire szeretem a sütemények tésztáját nyersen. Nos, ezek közül is a kedvencem a linzer típusú tészta, mint ennek a sajttortának az alapja, dióval. Be kell valljam, ebből legalább két szeletnyit elfogyasztottam sütés előtt...Védekezésként azt szoktam mondani, én nyersen eszem meg a rám jutó adagot :) Ez most nem vált be, mert ez nyersen is, és megsülve is nagyon ízlett, ketten ettük meg pár nap alatt. A fényképen az utolsó megmentett szelet látható.

Sajttorta diós alappal


A tészta:

10 dkg graham liszt
5 dkg durum liszt
8 dkg dió
5 dkg étkezési keményítő
7 dkg nádcukor
10 dkg (hideg) vaj (felkockázva)
1 tojás

Ezeket összegyúrva a hűtőbe tesszük egy fél órára. Ezt követően kinyújtjuk úgy, hogy a tortaforma szélére is jusson, kb.3 cm magasan. A tésztát 150 fokos sütőben 15-20 percig elősütjük a töltelék nélkül.

A krém:

50 dkg mascarpone
2 dl tejföl (20%)
10 dkg nádcukor
5 tojás
1 vaníliarúd kikapargatott magjai
1/2 citrom reszelt héja és leve

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük. A sárgáját a cukorral keverjük ki habosra, majd hozzá tesszük a tejfölt, mascarponét, vaníliát és a citromot. A fehérjét óvatosan a krémhez keverjük. Az elősütött tésztára tesszük, alufóliával betakarjuk a sütés első részében. Amikor a krém állaga már jó (nem folyik, tűpróba!), levesszük róla az alufóliát, hogy kicsit megbarnuljon a teteje is. A sütőben hagyjuk kihűlni, majd pár órára a hűtőbe tesszük. Gyümölccsel díszíthetjük a tetejét, de natúran is nagyon finom.
Read More

2012. július 23., hétfő

Nektarinos pulykamell gyömbéres répával

A gyümölcsös húsokért rajongok. Ez egy nagyon egyszerű változat, egészséges körettel.

Nektarinos pulykamell gyömbéres répával

 

Nektarinos pulykamell:

30 dkg pulykamell
2-3 nektarin szeletekre vágva
10 dkg füstölt sajt
só, bors

Az elkészítés rém egyszerű. A húst sózzuk, borsozzuk, rá a nektarin szeletek, 180 fokos sütőben sütjük. Amikor majdnem kész, füstölt sajttal megszórjuk, amint megpirul a sajt, kész.

Gyömbéres répa:

6-8 szál kisebb sárgarépa
1 fej lilahagyma
1/2 tk. őrölt gyömbér (vagy friss reszelve)
só, bors, pici nádcukor

Ha a répák vékonyak és frissek, nem is kell felkarikázni őket, csak késsel megtisztítani. Lilahagyma szeletekkel beborítva, sózva, borsozva, megszórva az őrölt gyömbérrel egy sütőtálba helyezzük. Én a pulykamell mellé tettem a sütőben, egyszerre lettek kész.


Read More

2012. július 19., csütörtök

Sárgabarackos brownie

Az egyik kedvenc főzéssel kapcsolatos tevékenységem a piacozás, és az élelmiszer bevásárlás. Számomra ez egy kikapcsolódás, imádom a hangulatát, amikor a kis fonott kosarammal elsétálok a piacra, vagy az Ázsia boltba, ahol a különlegességek között válogatok. Amikor sok időm van, akár hetente többször is megteszem ezt a kis utat, csak hogy legyen itthon friss zöldség, gyümölcs. Ezen a héten sokféle gyümölcsöt vettem a piacon , ami közül a sárgabarack fogyott a leglassabban. A maradék barackot ebben a süteményben használtam fel. Imádom a megsült sárgabarack ízét, igazi lekvárrá változik a hő hatására. Mellesleg ez életem első brownie-ja.

Sárgabarackos brownie

Hozzávalók:
10 dkg 60-70%-os étcsoki
15 dkg vaj
15 dkg nyírfacukor
2 tojás
10 dkg graham liszt
5 dkg tönköly fehérliszt
csipet só
csipet sütőpor

tetejére 3-4 sárgabarack felkockázva

Az étcsokit és a vajat vízgőz fölött felolvasztjuk. A száraz összetevőket összekeverjük. A tojásokat a cukorral fehéredésig keverjük, majd a száraz anyagokkal és a vajas étcsokival felváltva adagoljuk a masszához. 170 fokon 25-30 percig sütjük.
Read More

2012. július 16., hétfő

Ribizlis sült túrótorta

Végre egy édesség. A blogon található ételek édes-sós aránya még nem tükrözi jól személyes ízlésemet, az egyszerű-gyors édességek fotózása elmaradt (általában mert az elfogyasztása is egyszerű és gyors volt).

Ribizlis sült túrótorta

Hozzávalók (23 cm-es tortaformához):

A tészta:
12,5 dkg graham liszt
3 dkg nyírfacukor
6,5 dkg vaj
1 tojás
csipet só, csipet sütőpor


Túrós rész:
50 dkg túró
10 dkg nyírfacukor
6 dkg búzadara
2 tojás
1 citrom reszelt héja (és egy fél citrom leve)
1/2 zacskó (Bourbon) vaníliás cukor
25 dkg ribizli

A tészta hozzávalóit összegyúrva fél órára a hűtőbe tesszük pihenni. Ha letelt, egyenletesen a forma aljába nyomkodjuk. A túrós rész alapanyagait a ribizli kivételével összekeverjük, majd ha kész, jöhet bele a gyümölcs. 180 fokos sütőben (légkeveréssel) kb.50 percig sütjük.

Az eredeti recept Citromhabtól származik. Ezt reformosítottam, és a tölteléken változtattam (kifelejtettem belőle a vajat, de nekem nem hiányzott). Egy kis ribizli szósz, vagy lekvár illik hozzá.




Read More

2012. július 13., péntek

Zöld-ségek

Zöldborsós-bazsalikomos tészta feta sajttal 



Újabb zöld étel. Ezúttal zöldborsóval. Imádom a mindenféle kenyérre kenhető kencéket, és a bazsalikomot is. Ezért elkészítettem zöldborsóból ezt. Annyira finom (és sok) lett, hogy elhatároztam, egy részéből tésztaételt készítek. Ez történt vele:

Alap:
zöldborsópüré (a fenti recept alapján)
Hozzá:
2 dl tejszín
10 dkg bacon szalonna
5 dkg feta sajt

A mártáshoz a pürét felöntöttem tejszínnel, összemelegítettem. Hozzátettem a tésztát, amit a mártás szépen bevont. A bacont serpenyőben ropogósra pirítottam, a fetát felkockáztam, és ezeket is a tésztához kevertem.
Read More

2012. július 8., vasárnap

Zöld galuska

A június zsúfoltságában kicsit alább hagyott a grafomániám. Most viszont már hivatalosan is nyári szüneti szabadságomat töltöm, így jut idő a sütés-főzésre. Ezen a héten már szinte minden nap készült valami a konyhában, amit szép lassan be is mutatok itt. Elsőként ezt a színében kissé bizarr galuskát hoztam, aminek az íze mennyei.A kedvenc ételem a sztrapacska, amihez kísértetiesen hasonlít. Csak nem kell krumplit reszelni hozzá :)

Az ihlet innen származik, kicsit átalakítva.

Zöld galuska juhtúrós mártással



A galuska:
45 dkg fagyasztott spenót püré
30-40 dkg tönköly fehérliszt (igazság szerint a lisztet nem méricskéltem, addig adagoltam, amíg egy jó galuskatésztát kaptam)
1 tojás
só, bors

A mártás:

10 dkg juhtúró
1 doboz tejföl
1 fej fokhagyma
2-3 szál újhagyma

Egy serpenyőben a hagymákat megpároltam, majd az összekevert juhtúrót + tejfölt is hozzátettem, összemelegítettem őket. Én innen kétféle verzióban is kipróbáltam a receptet. Az egyik változatban a galuskát nem kevertem össze a mártással, csak juhtúrót és tejfölt kanalaztam a tetejére (ld. a képen). A másik változatban (ahogy az eredeti recept is írta) összekevertem a mártást a tésztával (nekem ez a verzió ízlett jobban). A tetejére mindkét esetben kisütött bacon szalonna került.
Read More

© Tejeskávé, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena